2015. június 12., péntek

Én táncolnék veled, Uram/Sacré Coeur Nővérek I.

Panni nővér
 Táncoltam is. Hogy hol? A Sacré Coeur Nővérek Mese utcai Forrás Lelkiségi Központjában, nemrégiben egy gyönyörű májusi délutánon. 12 éves koromban jártam először Párizsban, az egész Montmartre, de különösen a Sacré Coeur Bazilika és az összes odáig vezető lépcső nagy hatást gyakorolt rám. Pazar építmény ez, az Amelie csodálatos élete című filmben is kulcsszerepe van a végén, mikor a főhősnő egy egész rejtvénysort ad fel titkos kiválasztottjának, melyben a templom és környéke csodás játéktérré változik, krétarajzból rögtönzött valósággá, mese és valóság káprázatos szappanbuborékjává. Ez volt az a film régebben, amit ha jó kedvem volt azért, ha rossz kedvem volt, akkor meg azért néztem meg újra és újra. Szóval mindezek tudatában egyenes logikai alapvetés nálam, hogy amelyik kongregáció a Sacré Coeur nevet viseli, már csak jó lehet. Sacré Coeur nővérek, vagy más néven Szent Szív Társaság. Nos, az első, női szerzetesrendet bemutató írásom tárgya kapásból egy fityulamentes társaság. Már a Vízen járás program közben elhatároztam, hogy majd bemutatom őket nektek, olyan lendület volt bennük, természetesség és nyitottság.
 Civilben járnak, mint bárki, persze van egy nagyméretű ezüst kereszt vagy Mária érem a nyakukban és egy gyűrű az ujjukon, de egyébként más külső jel egyáltalán nem utal arra, hogy apácák lennének. Kinéztem magamnak az egyiküket a Vízen járáskor, kibontott, vörösesbarnára festett haja, melegbarna tekintete, egyenes tartása, ragyogó mosolya a francia színésznők természetes eleganciáját idézte fel bennem, és higgyétek el, kicsit sem túlzok! Ő volt Panni nővér, azaz Csókási Anna. Róla már tudtam, hogy rendszeresen tart táncmeditációt, akkor mondtam is neki, hogy majd megyek és kipróbálom, bólintott, de szerintem valójában nem is gondolta, hogy egyszer tényleg betoppannok. Pedig de, május 5-én Panni nővér nyomába eredtem a Mese utcába. Azt hiszem, erősebb vágyat éreztem arra, hogy újra lássam ezt az arcot, és megfejthessem a róla sugárzó béke titkát, minthogy táncoljak, de ez talán nem is baj. Igyekeztem pontosan érkezni, Panni nővér kinn állt a ház teraszán és RSCJ (Religieuses du Sacré Coeur de Jesu jelentése: Jézus Szent Szívének Szerzetesnője) monogramos sál lobogott a nyakában. Megpusziltam, azt mondta, Isten hozott.
Spes Unica/Egyetlen remény
Senkit sem ismertem, de feltűnően otthonos légkör fogadott, az idejárók többsége már rutinos táncmeditációsként érkezett, de akadt egy-két elsőbálozó is, mint én. Leültünk a nappaliba, mindenhol könyvek, a Sacré Coeur nővérek fotói a fityulás időktől egészen napjainkig, földgömb, a fák nyugtatóan zöld sátra, az ablakon beömlő nap, még így késő délután is. Nézegettem egy festményt Barat Szent Magdolna Zsófiáról, ő a rend alapítója. Gyakran említik nevével kapcsolatban a "tűzben született" jelzőt, hiszen 1779-ben, mikor született, hatalmas tűz dúlt a burgundiai Joigny-ban, koraszülöttként jött a világra, nem jósoltak neki nagy jövőt. Azzal viszont senki sem számolt, hogy Isten pont erre a kicsiny lányra bízza majd terveinek megvalósítását! A kislány kimagasló szellemi képességeire igen korán felfigyeltek, ezért bátyja rendkívűl alapos, klasszikus, rigorózus nevelésben részesítette, a latin és görög írókat már eredetiben olvasta.
Magdolna Zsófia társaival 1800. november 21-én alapította meg a Szent Szív Társaságot. Hamarosan a rend előljárója lett, 59 éves működése alatt, 16 országban 120 házat nyitott meg. Pedig voltak évek, amikor a belső viszályok, (maibb szóval élve fúrások) miatt úgy tűnt, hogy felmorzsolódnak, hisz Magdolna Zsófiának rengeteg borsot törtek az orra alá jóakarói, akik mindvégig arra törekedtek, hogy pozíciójában meggyengítsék, sőt a társaság lelkiségét ne Szent Ignác, hanem Nagy Szent Vazul regulája alapján alakítsák ki. És tessék! Ma nem kevesebb mint  öt földrész 41 országában kb. 2300 Sacre Coeur nővér tevékenykedik.
A Forrás Lelkiségi Központ igazi közösségi tér. A ház maga 1995-ben épült fel, a központ ebben a formában 2009 óta működik, többek között olyan állandó és mindenki számára nyitott programokkal, mint a táncmeditáció, a megbocsátás kurzus, a minden hónap első péntekén tartott szentségimádás, vagy az egyénileg vezetett Szent Ignác-i lelkigyakorlatok, de volt már itt Simone Weil workshop is. A rend apostoli és egyben szemlélődő is, a nővérek különböző területeken dolgoznak, kis közösségekben élnek, a Mese utcai az egyik a kettő közül. Napfényes terek, szobanövények, az előszoba falon egy filccel írható mágnestábla az itt lakók keresztnevével, és az épp otthon tartózkodók neve mellett egy mágneskockával.
Mielőtt elkezdenénk táncolni, van egy bejelentkező kör, ki miért, hogyan, milyen érzésekkel van itt. A jelenlevők 95 százaléka nő, egy férfi azért itt is árválkodik, bár ő is a feleségével érkezett. Van akit elhívott a barátnője, van aki nehéz időszakon van túl és hálát akar adni, van aki csak épp most ért nehéz időszakhoz, van aki anya akar lenni, van aki csendben szeretne figyelni és elvegyülni, aztán épülni belőle, mint például én. Mindent lehet, ez a jó.


A nappali

Sacré Coeur nővérek régen és ma
Tánc előtti utolsó simítások

Olvastam Panni nővérrel egy interjút a Talitán, abban mesélte el, hogy 15 évvel ezelőtt Ausztriában találkozott ezzel az imamódszerrel, és nagyon megérintette. Hallottam már a tánc terápiás hatásairól, egyszer egy barátnőm így gyógyult ki pánikbetegségéből, de itt most nem egyszerű pszichológiai módszerről van szó, hanem az ima egy módjáról.
 Ceremoniálisan indul a foglalkozás. A kör közepére egy égő gyertya kerül színes fátylakkal körülrakva, hogy ne felejtsük, kinek -Jézusnak- táncolunk. 
 Szeretek táncolni, de mostanság ritkán teszem. Főleg nem közösségi keretek közt, ettől valahogy mindig ódzkodtam, de itt most együtt lépünk, együtt haladunk, együtt gyorsulunk, együtt lassulunk. A vándorlépés még egyszerű, a fecske már nem annyira. A lényeg a fokozatosság, és a másik ritmusának megérzése. Amíg figyelem a földet és a lábam, tuti, hogy elhibázom, de nagy táncosokat is láttam már a tévében arról beszélni, hogy ne görcsöljünk a lépésekre. Ha csak előre nézek, akkor megy. Kimelegszünk, az idősebbek meg is állnak, pihegve figyelik a székről, mi történik, mert mi nem állunk meg. Mindig van egy belső kör is, nyolc emberrel, az is állandóan forog, halad. Panni nővér teljesen átszellemül, igazából, elég ha ránézek, mikor már lankadna a karom, vagy cserbenhagyna a lábam. A szakrális térben középen az Úr. Minden előtte zajlik, minden érte történik, az egyes lépéskombinációk végére érve mindig meghajolunk, hogy újra és újra tudatosítsuk ezt.
Nem tudok nem figyelni a többiekre. Sokszor érzem a terheiket, érzem a szomorúságukat, a hajszoltságukat, az örömüket is, ilyen vagyok, mint az itatóspapír, már régóta tudom magamról. Panni nővér arról is beszélt a már korábban említett interjúban, hogy sokszor elvisznek a gondolataink tánc közben, nem tudunk jelen lenni, de az állandó ismétlés lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, magunkhoz. Kiegészítjük egymást a közösséggel, ők meg én. De figyelni kell.
Akkor derülök fel igazán, amikor egy lány határozottan, teketóriázás nélkül igazgatni kezdi a kezem tánc közben. Mikor ránézek, azért mosolyog. Nem jól tartottam az ujjaim, ezt nem nézhette tétlenül. Ettől jókedvem kerekedik. Ezek szerint van valaki, akiben rögtön otthonos gesztusokat ébresztek. A tánc végén is azt jeleztem neki vissza, milyen jó volt, hogy igazgatott, és nem engedett letompulni, ő meg rittig azt hiszi, hülyéskedek.
Eltelt másfél óra, a táncolók hálásak, kis katarzisok történtek észrevétlenül. Mivel ez az évad utolsó táncmeditációja, utána van egy kis zsúr is, ahol túrórudi tortát kóstolok. Rettenetesen finom! Aztán Panni nővér bemutatja a Szelíd erő címú könyvet, ami Hildegard Gutzwiller Sacré Coeur nővér naplóját tartalmazza az ostrom alá vett Budapest idejéből. Megveszem, később el is olvasom. Na de erről, majd egy külön bejegyzésben!
A lányt, aki igazgatta a kezem, Lucának hívják. Társult Sacré Coeur tag. Egy 3 éves képzés során mindazok, akik a Társaság lelkiségét sajátjuknak érzik, de nem szeretnének nővérek lenni, civilként csatlakozhatnak, társult tagokká válhatnak. Ilyen ő is.

Zsúr társult tagokkal és táncmeditációra járókkal


Luca

Panni nővér búcsúzásnál megkérdezi, hogy tetszett a táncmeditáció. Mondom, hogy nekem több idő kell rá. Tulajdonképpen, az a klassz, hogy ez az imamódszer egyaránt lehet állomás vagy végcél. Segítség, trambulin. Ha nem tudod a magadávé tenni, elvezethet más módszerekhez, lehetőséget ad, hogy találkozhass magaddal, az Úrral. Gyógyít. Láttam a többieken.