2015. július 23., csütörtök

Ha nyitott a szív és erős a gerinc, az mit jelent?/Sacré Coeur Nővérek II.

Ha az Angolkisasszonyoknál elköltött közös karácsonyi alkalmakat nem számolom, azt hiszem, nemigen kaptam eddig vacsora meghívást nővérekhez, ezért párszor lecsekkoltam a ruhám a tükörben, mielőtt kiléptem volna az ajtón, és feldobtam egy kis rúzst, hisz ahogy Catherine Deneuve mondja a Vendome tér asszonya c. filmben, „a rúzsom nélkül meztelen vagyok.” Nem tűzpirosat, de mégis valami színt, ez nálam az alkalom jele, néha a hétköznapok ünnepe is.
Május 16-án, reggel nyolckor már a Kármelben voltam, hogy szervezőként segítsem a Kis Szent Teréz Missziót, húzós nap volt, délután pedig, a már említett  gyors ruhacsere után száguldottam tovább Pestről Budára, ki a libegőig a Zugligeti útra, ahol a nővérek egy másik csoportja él, egy másik házban. A totálisan bedugult Széll Kálmán téren még selfizni sem voltam rest, hadd lássák, hogy rohanok feléjük, jól is reagáltak, kommentben írták, hogy már készítik nekem a kápolnát. Szívmelengető érzés volt.
16:30-or érkezem, Erika nővér visz körben a házban, büszkén mutatja a kertet, és a szalonnasütő helyet. A dolgozószoba világos, tele színes könyvekkel, az íróasztal mögött egy lopakodó fitnesz eszköz, itt lehet edzeni is. A nappali is barátságos, a falon egy Jézust ábrázoló festmény (az egyik rendtag, Erzsébet nővér festőművész édesapja alkotása), a tévé mellett hosszú sorban DVD-k, és szerencsére nem csak a Keresztény Filmtár sorozatból. Csak nem egy Amelie lapul a polcon? Ó, de. Látjátok, a megérzések mindig jól működnek.
Megnézzük a kápolnát is, aprócska, kedves, a vázában friss rózsacsokor. Épp egy hivatástisztázó szombati alkalom végére érkezem, fiatal lányok, nők ülnek körben, van egy gyors bemutatkozó kör, aztán elkezdjük gyakorolni az énekeket a misére Hajni nővérrel, aki szépen énekel. Közben befut Lukács János jezsuita atya, ő fogja tartani a misét. Janóként emlegetik, ezért annak a  közkedvelt rokonnak a benyomását kelti bennem, akit mindenki szeret a családban. A kicsi kápolnában imazsámolyokon ülünk, a nővérek behunyt szemmel figyelnek befelé. Én őket figyelem. Körbeviszik a kelyhet és az ostyát, mi mártjuk borba, úgy vesszük magunkhoz. Ez az egyszerű letisztultság most éles kontrasztot képez a Kis Szent Teréz misszió kavalkádjával, de mindenképp imponáló koncentráltság, erő és jelenlét. Mielőtt hiányolni kezdeném a Sacré Coeur névre utalható átszúrt szíves motívomokat a házban, megérzem, hogy a szív enélkül is mindent betölt.


A kápolna


Énekpróba Hajni nővérrel
A mise végeztével van a vacsora, Erzsébet nővér készítette a túrókrémet. Behívnak a Jézus festményes nappaliba. Éhes vagyok, de csak csipegetek, tudom, nehéz elhinni rólam, de még nem oldódtam fel. Beszélgetnek velem, kérdeznek, a figyelmük aktív, vibráló, az intellektusuk fényes. Főleg az idősebbek, Erzsébet nővér és Éva nővér vannak rám nagy hatással, érzem, hogy egészen kitágul a pupillám, míg őket hallgatom. Gondoltam büszkélkedem vele, hogy az én Kármeles közösségemben is van egy fiú, akinek a nagynénje Sacré Coeur nővér volt. Ki az, ki az, kérdezik izgatottan, és mikor kimondom a nevet, mindannyian örvendezve kiáltanak fel. Az Erzsébetet nagyon szerettük, mondják, és elővesznek egy évkönyvet, amelyben egy ondolált hajú, igen jól ápolt, finom idős arisztokrata hölgy néz rám vissza rám. Nyoma sincs arcán a börtönéveknek, amit két másik társával az ország elhagyására tett kísérlet miatt szabtak rá az ötvenes években. Mert ilyen is volt.


Berczelly Erzsébet nővér 
Erzsébet nővér a Szelíd erő c. könyvet reklámozza
A Mese utcások
(balról jobbra Judit nővér, Éva nővér, Mariola nővér)

A rendet tartományi és nemzetközi szinten egyaránt a nevelés fogja össze. A Zugligeti közösség fókusza a hivatásgondozás, a Mese utca pedig lelkigyakorlatos házként működik. Erzsébet nővér hosszú évekig tanított oroszt, Éva nővérrel és Hajni nővérrel együtt nevelőtanárok is voltak a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. Judit nővér angol tanár, -ő például kereszt helyett a kongregáció nyitott szívet ábrázoló logójának érmét hordja a nyakában, iskolai tanárként így érzi magát megközelíthetőbbnek-Hajni nővér a fiatalokkal és gyerekekkel foglalkozó Szentjánosbogár Egyesület koordinátora a Párbeszéd házában, Mariola nővér hajléktalanokkal dolgozik. Erika nővér a renden belül a hivatásgondozás felelőse, emellett a Párbeszéd házában koordinál és szervez főként ifjúsági programokat az INYIGO jezsuita szervezet keretein belül, amúgy mestersége szerint gépészmérnök. Heni jelölt, német-történelem szakos tanár, ősz óta él a zugligeti közösségben.
Mariola nővér lehuppan mellém. Kérdezem, mi a legnagyobb különbség a magyar és a lengyel életvitel között, mire határozottan kijelenti, hogy ha Lengyelországban sztrájk van, akkor tényleg nem mozdul semmi Poznantól Varsóig, nem úgy mint nálunk, továbbá azt is megtudom róla, hogy nagyon szeret fürdőbe járni.
„Egységünk és hasonlóságunk Jézus Szívével növeli bennünk a képességet, hogy szeressünk és hagyjuk, hogy szeressenek bennünket” mondja a Konstitúció 62. paragrafusának első bekezdése. Erre felkapom a fejem, mert úgy értelmezem ezt a mondatot, hogy a nővérek tudják és érzik, hogy a megközelíthetőségük, és a mindennapi életben feléjük áramló szeretetet befogadására való képességük nélkül egész biztosan nem tudnák Jézus szívéhez vezetni a többieket.
Áramló a nyitottságuk, valósággal hegyeket mozgat, és megnöveli bennem a közléskényszert, az est folyamán beszélek nekik a valódi férfiak hiányáról, a filmgyártás falanszterszerűségéről, a színészektől eltanulható dolgokról, a belterjes katolikus világról. Azt hiszem, pontosan értik, mit akarok mondani. Éva nővérnek egy hirtelen indíttatástól vezérelve még a nyakába is ugrok, mielőtt elmegy a többi Mese utcással, de egyáltalán nem veszi rossz néven. Hagyják, hogy szeressék őket, tényleg ennyire egyszerű. 
A zugligeti közösség egy része
 (balról jobbra Erika nővér, Erzsébet nővér és Heni)

Magam sem reméltem, de részt vehettem egy második vacsorán is velük. Ezt néhány héttel később, június első hetében, már a konyhában költöttük el, mintha én is itt lennék otthon. Rita nővér készítette a salátákat, szerinte a paradicsomos mozarella kicsit sós lett, szerintem éppen jó. A múltkor nem sikerült vele beszélnem, most ő is itt van, és várja a kérdéseimet. Van egy ír hölgy vendégük is, Erzsébet nővér barátnője, ő viccesen azt mondja, hogy csak nyugodtan hallgassam meg a nővéreket, aztán menjek föl a szobájába, és ő elmondja, mi is a valóság.
Hatalmasakat nevetnek magukon, úgy vettem észre, a humorral való közelítés alapelv a közösség életében. Kicsit belelátva az életükbe, akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan egyeztethető össze a szerzetesi léttel ez a szabadabb életmód, legalábbis ha más, nagy múltra visszatekintő nyugat-európai szerzetesrendekre gondolok, mindenképp hatalmas különbség észlelhető. Elmondják nekem, hogy sokszor pont az választ egy szigorúbb, külső szabályozású szerzetesrendet, akiben alapvetően kevesebb a belső fegyelem, hisz a szabadabb, kevesebb látványos külső kötöttséggel járó kongregációban való élet nagy belső fegyelmet és tartást igényel. Rita nővér a gerincemre teszi a kezét, úgy érzékelteti mennyire tartania kell a rendszert egy váznak, hogy működni tudjon. Van akinek még az ő rendjük sem elég laza, vagy éppen túlon túl engedékeny. Itt is vannak közös imák, és mindenki egy órát imádkozik naponta egyénileg is. Az összeszedettség mint alapfogalom a Szent Ignác-i szellemiségből gyökerezik.
Mesélik nekem, hogy volt aki szó szerint keresztbe feküdt az ajtóban, hogy 17 évesen beléphessen ide, de a rend speciális jellegéből adódóan, nem fogad 24 év alatti nőket.  Mivel alapvetően kis létszámú hazai társaságról van szó, a noviciátus Franciaországban, Lyonban van, a probáció és az örökfogadalom Rómában, de addig 10 kemény év vezet, és az előtte lévő nemzetközi tapasztalatszerző időt mindenki egy távoli országban tölti, amely Mexikón át Kongóig széles e világon szinte bárhol lehet.
Erzsébet nővér elmeséli nekem, hogy az 1970-es rendi káptalanon a Társaság öt alapelv mellett kötelezte el magát: az egységet kereső nemzetközi közösség, a közös felelősségvállalás, a nevelői küldetés, a harmadik világgal való szolidaritás és a szegények iránti megkülönböztetett figyelem. Gondolkodom. Nézem a konyhájukat, a mágnesekkel hűtőre ragasztott leveleket, közben Rita nővér azt mondja, meg kellene ismernem az egykori Sacré Coeur növendékeket, mert rajtuk keresztül még többet megérthetnék a rend szellemiségéből. Ezt most már könnyen elhiszem. 12 éves koromban marhaságnak tartottam az egykori –akkorra már nagymama korú- növendékek „imádkozz a férjedért”, vagy „világítani és melegíteni” típusú intelmeit. Most 36 vagyok, és rádöbbentem, hogy minden szavuk átkozottul igaz volt.
Búcsúzásnál Erika nővértől kapok egy Szív folyóiratot, és amig zörög velem a busz, már az általa írt modern kori Jézus szíve tiszteletről szóló cikket olvasom. Egy rendet Jézus nyílt szívéről elnevezni, hát nem fantasztikusan izgalmas, misztikus, szürreális, mégis mindennél valóságosabb csoda? Néha ránt egyet a busz, lankák jönnek szembe az éjszakában. A nyitott szívűeket ott hagytam a házban, néha nekik is kell aludni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése