Ha az Angolkisasszonyoknál elköltött közös karácsonyi alkalmakat nem
számolom, azt hiszem, nemigen kaptam eddig vacsora meghívást nővérekhez, ezért
párszor lecsekkoltam a ruhám a tükörben, mielőtt kiléptem volna az ajtón, és
feldobtam egy kis rúzst, hisz ahogy Catherine Deneuve mondja a Vendome tér asszonya c. filmben, „a
rúzsom nélkül meztelen vagyok.” Nem tűzpirosat, de mégis valami színt, ez nálam
az alkalom jele, néha a hétköznapok ünnepe is.
Május 16-án, reggel nyolckor már a Kármelben voltam, hogy szervezőként
segítsem a Kis Szent Teréz Missziót, húzós nap volt, délután pedig, a már
említett gyors ruhacsere után
száguldottam tovább Pestről Budára, ki a libegőig a Zugligeti útra, ahol a
nővérek egy másik csoportja él, egy másik házban. A totálisan bedugult Széll
Kálmán téren még selfizni sem voltam rest, hadd lássák, hogy rohanok feléjük,
jól is reagáltak, kommentben írták, hogy már készítik nekem a kápolnát. Szívmelengető
érzés volt.
16:30-or érkezem, Erika nővér visz körben a házban, büszkén mutatja a
kertet, és a szalonnasütő helyet. A dolgozószoba világos, tele színes
könyvekkel, az íróasztal mögött egy lopakodó fitnesz eszköz, itt lehet edzeni
is. A nappali is barátságos, a falon egy Jézust ábrázoló festmény (az egyik
rendtag, Erzsébet nővér festőművész édesapja alkotása),
a tévé mellett hosszú sorban DVD-k, és szerencsére nem csak a Keresztény
Filmtár sorozatból. Csak nem egy Amelie lapul a polcon? Ó, de. Látjátok, a
megérzések mindig jól működnek.
Megnézzük a kápolnát is, aprócska, kedves, a vázában friss rózsacsokor.
Épp egy hivatástisztázó szombati alkalom végére érkezem, fiatal lányok, nők
ülnek körben, van egy gyors bemutatkozó kör, aztán elkezdjük gyakorolni az
énekeket a misére Hajni nővérrel, aki szépen énekel. Közben befut Lukács János
jezsuita atya, ő fogja tartani a misét. Janóként emlegetik, ezért annak a közkedvelt rokonnak a benyomását kelti
bennem, akit mindenki szeret a családban. A kicsi kápolnában imazsámolyokon
ülünk, a nővérek behunyt szemmel figyelnek befelé. Én őket figyelem.
Körbeviszik a kelyhet és az ostyát, mi mártjuk borba, úgy vesszük magunkhoz. Ez
az egyszerű letisztultság most éles kontrasztot képez a Kis Szent Teréz misszió
kavalkádjával, de mindenképp imponáló koncentráltság, erő és jelenlét. Mielőtt
hiányolni kezdeném a Sacré Coeur névre utalható átszúrt szíves motívomokat a
házban, megérzem, hogy a szív enélkül is mindent betölt.
 |
| A kápolna |
 |
| Énekpróba Hajni nővérrel |
A mise végeztével van a vacsora, Erzsébet nővér készítette a túrókrémet.
Behívnak a Jézus festményes nappaliba. Éhes vagyok, de csak csipegetek, tudom,
nehéz elhinni rólam, de még nem oldódtam fel. Beszélgetnek velem, kérdeznek, a
figyelmük aktív, vibráló, az intellektusuk fényes. Főleg az idősebbek, Erzsébet
nővér és Éva nővér vannak rám nagy hatással, érzem, hogy egészen kitágul a
pupillám, míg őket hallgatom. Gondoltam büszkélkedem vele, hogy az én Kármeles
közösségemben is van egy fiú, akinek a nagynénje Sacré Coeur nővér volt. Ki az,
ki az, kérdezik izgatottan, és mikor kimondom a nevet, mindannyian örvendezve
kiáltanak fel. Az Erzsébetet nagyon szerettük, mondják, és elővesznek egy évkönyvet,
amelyben egy ondolált hajú, igen jól ápolt, finom idős arisztokrata hölgy néz
rám vissza rám. Nyoma sincs arcán a börtönéveknek, amit két másik társával az
ország elhagyására tett kísérlet miatt szabtak rá az ötvenes években. Mert ilyen
is volt.
 |
| Berczelly Erzsébet nővér |
 |
| Erzsébet nővér a Szelíd erő c. könyvet reklámozza |
 |
| A Mese utcások (balról jobbra Judit nővér, Éva nővér, Mariola nővér) |
A rendet tartományi és nemzetközi szinten egyaránt a nevelés fogja
össze. A Zugligeti közösség fókusza a hivatásgondozás, a Mese utca pedig
lelkigyakorlatos házként működik. Erzsébet
nővér hosszú évekig tanított oroszt, Éva nővérrel és Hajni nővérrel együtt
nevelőtanárok is voltak a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. Judit nővér
angol tanár, -ő például kereszt helyett a kongregáció nyitott szívet ábrázoló
logójának érmét hordja a nyakában, iskolai
tanárként így érzi magát megközelíthetőbbnek-Hajni nővér a fiatalokkal és
gyerekekkel foglalkozó Szentjánosbogár Egyesület koordinátora
a Párbeszéd házában, Mariola nővér hajléktalanokkal dolgozik. Erika nővér a
renden belül a hivatásgondozás felelőse, emellett
a Párbeszéd házában koordinál és szervez főként ifjúsági programokat az INYIGO
jezsuita szervezet keretein belül, amúgy mestersége szerint gépészmérnök. Heni
jelölt, német-történelem szakos tanár, ősz óta él a zugligeti közösségben.
Mariola nővér lehuppan mellém. Kérdezem, mi a legnagyobb különbség a
magyar és a lengyel életvitel között, mire határozottan kijelenti, hogy ha
Lengyelországban sztrájk van, akkor tényleg nem mozdul semmi Poznantól Varsóig,
nem úgy mint nálunk, továbbá azt is megtudom róla, hogy nagyon szeret fürdőbe
járni.
„Egységünk és hasonlóságunk
Jézus Szívével növeli bennünk a képességet, hogy szeressünk és hagyjuk, hogy
szeressenek bennünket” mondja a Konstitúció 62. paragrafusának
első bekezdése. Erre felkapom a fejem, mert úgy értelmezem ezt a mondatot, hogy
a nővérek tudják és érzik, hogy a megközelíthetőségük, és a mindennapi életben
feléjük áramló szeretetet befogadására való képességük nélkül egész biztosan
nem tudnák Jézus szívéhez vezetni a többieket.
Áramló a nyitottságuk, valósággal hegyeket mozgat, és megnöveli bennem
a közléskényszert, az est folyamán beszélek nekik a valódi férfiak
hiányáról, a filmgyártás
falanszterszerűségéről, a színészektől eltanulható dolgokról, a belterjes
katolikus világról. Azt hiszem, pontosan értik, mit akarok mondani. Éva
nővérnek egy hirtelen indíttatástól vezérelve még a nyakába is ugrok, mielőtt
elmegy a többi Mese utcással, de egyáltalán nem veszi rossz néven. Hagyják,
hogy szeressék őket, tényleg ennyire egyszerű.
 |
| A zugligeti közösség egy része (balról jobbra Erika nővér, Erzsébet nővér és Heni) |
Magam sem reméltem, de részt vehettem egy második vacsorán is velük. Ezt
néhány héttel később, június első hetében, már a konyhában költöttük el, mintha
én is itt lennék otthon. Rita nővér készítette a salátákat, szerinte a
paradicsomos mozarella kicsit sós lett, szerintem éppen jó. A múltkor nem
sikerült vele beszélnem, most ő is itt van, és várja a kérdéseimet. Van egy ír
hölgy vendégük is, Erzsébet nővér barátnője, ő viccesen azt mondja, hogy csak nyugodtan
hallgassam meg a nővéreket, aztán menjek föl a szobájába, és ő elmondja, mi is
a valóság.
Hatalmasakat nevetnek magukon, úgy vettem észre, a humorral való
közelítés alapelv a közösség életében. Kicsit belelátva az életükbe, akaratlanul
is felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan egyeztethető össze a szerzetesi léttel
ez a szabadabb életmód, legalábbis ha más, nagy múltra visszatekintő
nyugat-európai szerzetesrendekre gondolok,
mindenképp hatalmas különbség észlelhető. Elmondják nekem, hogy sokszor pont az
választ egy szigorúbb, külső szabályozású szerzetesrendet, akiben alapvetően kevesebb
a belső fegyelem, hisz a szabadabb, kevesebb látványos külső kötöttséggel járó
kongregációban való élet nagy belső fegyelmet és tartást igényel. Rita nővér a
gerincemre teszi a kezét, úgy érzékelteti mennyire tartania kell a rendszert
egy váznak, hogy működni tudjon. Van akinek még az ő rendjük sem elég laza,
vagy éppen túlon túl engedékeny. Itt is vannak közös imák, és mindenki egy órát
imádkozik naponta egyénileg is. Az összeszedettség mint alapfogalom a Szent Ignác-i
szellemiségből gyökerezik.
Mesélik nekem, hogy volt aki szó szerint keresztbe feküdt az ajtóban,
hogy 17 évesen beléphessen ide, de a rend speciális jellegéből adódóan, nem
fogad 24 év alatti nőket. Mivel
alapvetően kis létszámú hazai társaságról van szó, a noviciátus
Franciaországban, Lyonban van, a probáció és az örökfogadalom Rómában, de addig
10 kemény év vezet, és az előtte lévő nemzetközi tapasztalatszerző időt
mindenki egy távoli országban tölti, amely Mexikón át Kongóig széles e világon
szinte bárhol lehet.
Erzsébet nővér elmeséli nekem, hogy az 1970-es rendi káptalanon a
Társaság öt alapelv mellett kötelezte el magát: az egységet kereső nemzetközi közösség, a közös felelősségvállalás, a nevelői küldetés,
a harmadik világgal való szolidaritás és a szegények iránti megkülönböztetett
figyelem. Gondolkodom. Nézem a konyhájukat, a mágnesekkel hűtőre ragasztott
leveleket, közben Rita nővér azt mondja, meg kellene ismernem az egykori Sacré
Coeur növendékeket, mert rajtuk keresztül még többet megérthetnék a rend szellemiségéből.
Ezt most már könnyen elhiszem. 12 éves koromban marhaságnak tartottam az
egykori –akkorra már nagymama korú- növendékek „imádkozz a férjedért”, vagy
„világítani és melegíteni” típusú intelmeit. Most 36 vagyok, és rádöbbentem,
hogy minden szavuk átkozottul igaz volt.
Búcsúzásnál Erika nővértől kapok egy Szív folyóiratot, és amig zörög velem
a busz, már az általa írt modern kori Jézus szíve tiszteletről szóló cikket
olvasom. Egy rendet Jézus nyílt szívéről elnevezni, hát nem fantasztikusan izgalmas, misztikus, szürreális, mégis mindennél valóságosabb csoda? Néha ránt
egyet a busz, lankák jönnek szembe az éjszakában. A nyitott szívűeket ott
hagytam a házban, néha nekik is kell aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése