Nárcisz az aluljáróban

Légy szives, mondta nekem egy mosolygós csöves, mikor a Dózsa György útnál leszálltam a troliról, nem tudod a Csángó utca merre van? Nem tudom, bocs, mondtam és mosolyogtam én is. Ketten kísérték még, de őket csak később láttam meg, a ruhájuk tiszta rongy, az arcuk sötét, a fejükbe húzva a koszos baseball sapka, drogos formák. Angyalföldet már csak hellyel közzel ismerem, a Dózsa György aluljáró mindig hardcore, de az aprócska késdobáló mellett elmenve, szeretek egy pillanatra benézni, múltkor a Gyere őrült ment az Eddától (az első hat lemezt nagyon szerettem mindig), de persze, hogy hallottam én már itt Apostolt is. Egy pohár pikoló 190 Ft. Még nem mentem be soha, de nem tűnik szomorú helynek, ezért mindig bekukkantok. Odébb a falnak dőlve nárciszcsokrok között  fekszenek a hajléktalanok, a húsvét ígérete itt lebeg a nejlonszatyrok és a mocskos takarók között is. Egy sarokkal arrébb, a Kármelben Zoltán testvér (Zoli) felelősségteljesen emeli füléhez a hangvilláját az énekpróbán. Ezt lendületesebben kéne, oké, hogy Jézus meghalt, de fel is támadt, mondja mikor a Crucem Tuamot, és az impropériákat gyakoroljuk. Zoli gyönyörűen énekel és azt is nagyon szereti, ha mások szépen énekelnek, sokat dicsér, az arca olyankor csupa mosoly.

Zoli a szinti mellett

Az alt szekcióval

Már rég voltam kórustag, de most nagyon élvezem. Nagypénteken debütálunk. A másik fontos dolog ma, hogy Mesi 35 lett! A képek beszédesebbek, mintha ezzel kapcsolatban bármit írok. 24 éves barátság...

Ennyire különböztünk
A kép portrérajzoláshoz készült egy rajz óta előtti szünetben, talán 1994-ben

Közben eltelt 21 év
2015. április 1.

A Nuskától kapott Van Gogh medálomat újra feltettem. Most szükségem van az erejére. Kellene írni. Mivel gyerekkorom legelső festmény élménye a Tanguy apó c. kép volt egy művészeti könyvben, ez örökre megpecsételte a Vincenthez való mély ragaszkodásomat, ami később-mikor olvastam a naplóját- csak fokozódott, ezért utaztam el Hollandiába decemberben, ahol egy egész napot töltöttem a Van Gogh múzeumban, és addig néztem a Sárga ház c. festményt, amíg be nem égettem az agyamba az összes izzóan vibráló kéket, sárgát, rózsaszínt, zöldet és narancsot.

Ők levetkőztek a sötétben,

ölelkeztek és elaludtak,

miközben te a ragyogásban

sírtál és mérlegeltél.

(részlet Pilinszky János Van Gogh c. verséből)