2015. március 31., kedd

Utórezgések/Bakonybéli bencések 6.

Meg mernék esküdni rá, hogy mikor szombaton este hazaérkeztem és szokás szerint a kulcsommal matattam a kapunál, az a pár sétált el mellettem, aki pénteken betoppant a monostori boltba, és kérte, hogy hadd nézhesse meg az arborétumot. Minden út Újlipótba vezet, ezt már tudom egy ideje. 
Itthon vagyok, esik az eső, és ma este Toroczkay András könyvbemutatóján (Búcsú Éhestől) voltam a Nyitott Műhelyben. Hosszú idő után megint láttam írókat és szerkesztőket egy kupacban, ez a filmezéses periódusban, azaz júniustól már felejtős. Erre most nem akarok gondolni. Sokkal inkább a kegyelmek erejére, amiket a szerzetesekkel való találkozás, vagy az imában való apró, de előretartó lépések nyomán kapok. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe arra is emlékeztet, hogy "Istennél semmi sem lehetetlen." (Lk 1, 37). Pályát változtatni életed delén, gyereket szülni későn, lakótárs helyett lelki társat találni, kiszállni, amiből ki kell, beszállni amibe be kell, elhagyni, megalkotni, megírni, megvívni, legyőzni, kivárni, elhinni, elfogadva megváltoztatni, meggyógyulni, megtérni. Szabadon élni, mert a szabadság a legnagyobb kincs. 
A bakonybéli bencések minden este az Ave Reginát énekelték a kompletórium végén a templomban, és aztán Ábel atya meghintett minket a vízbe mártott zöld csokorral. 
De előtte, még a kápolnában mindig azt is, hogy "Ments meg minket Urunk, mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virasszunk és békességben nyugodjunk!" Szeretem a mondatok egyszerűségét, és bennük az Istenhez való odafordulást. Mostantól ez lesz az én esti imám is. 

Az áldó csokor

Az apátsági templom belülről







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése