Vízen járás, beavatás

Vízen járás. 
Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij festménye, 1888

Vigyél fürdőruhát, dünnyögte anyám fejcsóválva, mikor mondtam neki, hogy hova megyek szombat este. Ő ezt teljesen komolyan gondolta, de nem, fürdőruha, az ide pont nem kellett. 
A kedvcsináló trailer megnézése után már izgatottan vártam a Vízen járók éjszakája eseményt, mely a jezsuiták, a  Sacre Coeur Nővérek, a Segítő Nővérek és a Jézus Szíve Társasága szervezésében került megrendezésre. Szerintem tuti jó cím, azonnal megragad, és elindítja a fantáziámat, ujjongva mondom magamban, hogy ez az, igen, süllyedjen a félelem, én is vízen akarok járni! Másfél órával a hivatalos program kezdete után érek a Párbeszéd házába, egész délelőtt a Kármelben takarítottam, porszívóztam, gyóntatószekrényt mostam, port töröltem, ez valójában számomra is hihetetlen, mert kemény pénzeket vagyok képes fizetni még családtagoknak is, pusztán azért, hogy megszabadítsanak ettől a gyötrő és teljesen értelmetlen (hisz folyton újratermelődik, ez alatt az idő alatt mennyi könyvet el lehet olvasni!) tevékenységtől. De a Kármel, az más. December óta sok időt töltök a beimádkozott falak között, ide járok misére, hittanra, katekézisre, igyekszem minden percet alaposan kihasználni, míg megint el nem indul egy újabb film, és ezzel együtt az őrült hajtás. A takarítást önként vállaltam, ráadásul a dermesztő hideg ellenére még élveztem is, mert lássuk be, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Marton Marcell atya egykori gyóntatószékét fényesítheti. Délutánra ki voltam purcanva, nem tagadom, jól megfájdult a torkom is, ezért értem csak később a programra. Tornya Erika, Sacre Coeur nővér szívélyesen fogad, és megnyugtat, hogy nem maradtam le semmiről, csak a vacsoráról, azt meg nem bánom, pótlom a bemutatkozást is, velem együtt mások is jöttek később. Az érdeklődők nagyobb részt huszonéves lányok, fiúkat leginkább a szervező jezsuiták között látok. Rögtön egy interaktív feladattal indul az est, három csoportra osztva egy hatalmas fehér papírra kell leírnunk, hogy mi jut eszünkbe a jezsuita lelkiségről. Nem akarok dicsekedni, de szerintem a mi ábránk lett a leglátványosabb a hatalmas fával, és a levelekbe rajzolt számtalan kulcsfogalommal. 

Irkafirka

A jezsuita lelkiség fája

Az ábrák ismertetése után a szervezők kezdtek beszélni az általuk fontosnak tartott fogalmak tisztázásáról. Elhangzanak a gyökerek, Jézus, lelkigyakorlat, megkülönböztetés, indifferencia és szentignáci család kifejezések. Döbbenten hallom, hogy Franciaországban több mint háromszáz szentignáci lelkiséget követő közösség működik, Magyarországon 5 db van, a teremben abból is csak 4, mert az Angolkisasszonyok-legnagyobb bánatomra- itt és most nem képviseltetik magukat. A következő blokkban filmvetítéssel, rajzokkal mutatkoznak be a szerzetesrendek, majd átsétálunk az egy emelettel feljebb lévő kápolnába, ahol ízelítőt kapunk a szent ignáci imamódszerből. Mire kinyitom a szemem, Mesi -még ha fáradtan is- már megérkezett a Bánk bán előadásról, (a barátnőm az Operaház kórusában énekel), és éppen tapasztalatokat cserél a szemlélődő imáról a mellette ülő jezsuita szerzetessel. De ami a lényeg, és engem minden másnál jobban érdekel: jön a nővérbelezés. 

Nővérbelezés

Ez a hardcore kifejezés nem az én fejemből pattant ki, a nővérek emlegetik így egymás között nevetve a következő műsorszámot, utalva arra, hogy milyen lelki tortúra vár rájuk a következő körben. Egy számomra fontos személy Balthasar könyve (A három nap teológiája) végleg nálam maradt, arra van ráragasztva figyelmeztetésül egy matrica, amin az áll, hogy "Vérboci könyvek", lehet, hogy ide is kéne egy "Vérboci event" figyelmeztető tábla, komoly témát érzek. A fiúk ki is vonulnak, jöhetnek a kényes kérdések, face to face. Nem mondtam, de itt egy nővér sem fityulás, leginkább csak a nyakukban lévő kereszt és az ujjukon lévő gyűrű jelzi a rendhez való tartozást, van közöttük egykori gépészmérnök, tanár, sőt közgazdász is. Magabiztos derűvel beszélnek a hivatásuk rájuk találásáról, és Krisztus visszautasíthatatlan hívásáról. Mézinger Gabi nővér SCJ egyenesen azt mondja, hogy Jézus elcsavarta a fejét, Magdi nővér SR ugyancsak arról beszél, hogy bár volt udvarlója, és édesanya szeretett volna lenni, olyat mint az Úr Jézus, egyik férfi sem tudott ajánlani. Talán a legfontosabb kérdés, hogy van-e minőségi különbség az Istennek vagy a családnak szentelt élet között, de az üzenet egyértelműen az, hogy a Jóisten mindenkit meghív a vele való személyes kapcsolatra és ehhez különböző utakat ajánl. A szerzetesnek sem egyértelműen hatalmas a hite, lehet a családosoktól is tanulni, de a szerzetes egész életének középpontjában Jézus áll, minden más csak ebben, és ehhez képest nyer értelmet. Elhangzik egy olyan kérdés is, hogy ha lehetne, mit lopnának vissza a civil életükből, de mindannyian megegyeznek abban, hogy ez nem hangsúlyos téma, mert ha le is kell mondaniuk valamiről, számtalan mást is kapnak helyette, és egyébként is, mi lenne az az állapot, amelyben nem kellene lemondani semmiről, hisz bizonyos szempontból a házasság köteléke is egyfajta lemondás. Az állandó nőkkel való együttlétben azért, egészségesen hat a férfiakkal való közös munka, ezt örömmel újságolják. A végtelenségig tudnánk még beszélgetni, de a fiúk már egyszer ránk nyitották az ajtót, úgyhogy mostanra már türelmetlenül toporognak. És akkor mooooooost? Csak nem? De! A sütemények és teák fedezékéből izgatottan nézem, ahogy a termet betöltő zenében, Krisztina nővér SCJ beköti az emberek szemét egy sállal, akiket szép lassan beszippant egy ajtó, még látom Zoli atyát SJ, ahogy megfogja  a kezüket, és elindul velük, de hogy hova mennek, az titok. Kicsit ideges vagyok, mert nekem a szembekötősdi halál, ezen a ponton nehezen bírtam a drámajáték vezető kurzus önismereti játékait, és nem szerettem azt se, ha pszichodrámán befogták a szemem, sőt még a lépcsőházban is hosszú percekig totális bénaságban tudok állni, ha rám kapcsolódik a villany. Látás nélkül nem tudom elképzelni az életem. Én jövök. A szememen a sál, tényleg nem látok semmit, legszívesebben elfutnék, de az röhejes lenne. Lassan lépegetek, vezet egy kéz nagyon óvatosan, és aztán más kezek vesznek át, ők is nagyon figyelnek, lépcsőkön megyek le, később liftbe szállok. Valaki úgy susog, miközben visz, mintha a tenger morajlana, ezért hálás vagyok. Remegnek az arcizmaim. Később mondják, hogy vegyem le a cipőm, mert szent helyhez értünk, leveszem, aztán érzem, hogy aki segít lehúzni a csizmám, az Balla Erika nővér SCJ, megismertem a hangját, ő nevette egész este a legnagyobbakat. Az ő hangjáért is hálás vagyok. Rálépek valami puha matracra, szól a zene, lépegetek előre, mint a baba, mikor járni tanul. Ha süllyednék is, fellöki a talpam a matracba szorult levegő, vízen járok! Ez jó! Jézus azt mondja a tanítványoknak, mikor a hánykolódó bárkából vízen sétáló kísértetnek nézik őt, hogy "Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!" Mt. 14, 27. Péternek persze bizonyítékra van szüksége, és azt mondja: "Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen!" Mt 14,28. Jézus csak annyit mond, gyere, Péter el is indul, de pár boldog lépés után úrrá lesz rajta a félelem és süllyedni kezd. Jézus Péter magatartására is reflektálhatna úgy, ahogy Kánában a kafarnaumi tisztviselőnek azt feleli, hogy "Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek." Jn 4, 48, mikor az fia gyógyulását kéri tőle. Kierkegaard A keresztény hit iskolája művében ennek fordítottját is kimondja, tudniillik, "A csodát semmi sem bizonyíthatja: ha ugyanis nem hiszed, hogy a Krisztus az, akinek vallja magát, akkor a csodát is tagadod. A csoda képes rá, hogy felkeltse a figyelmedet-ekkor feszültség tölt el, és a dolog azon fordul meg, mit választasz, a botránkozást-e, vagy a hitet, és a szíved fog megnyilatkozni." (Atlantisz, Budapest, 1998 117. o.) Botránkozni vagy hinni. Az első mindig könnyebb.
A vízen járás véget ért. Belépünk valahova, leveszik a kendőt a szememről, a kápolnában vagyok. Mikor mindenki megérkezik, megtartjuk a szentmisét, kicsi asztalkával a szőnyegen, egyszerűen. A miséről visszatérve krémes hegyek várnak ránk, mintha a beavatásunkat ünnepelnénk. Mesi már majdnem összecsuklik, hívunk egy taxit és hajnali három körül Újlipótnak hazafelé megállapítjuk, milyen vagányak voltak ezek a nővérek. A vízen járás hosszabb távon fejti hatását. Napok óta csak erre gondolok.